Imádok játszani. Mindig is imádtam. Kisgyerekkoromban eldugtam valamit, és Apukám úgy tett, mintha nem tudná megtalálni. Én élveztem, Ő pedig azért csinálta, mert örömet akart nekem okozni. Mikor már nagyobbacskák voltunk a tesómmal, rendszeresem kártyáztunk a családdal – lórumoztunk, és gyufaszál volt a tét, meg színre színt játszottunk. És persze a máig is népszerű Gazdálkodj Okosan-t, amit a szülők meglehetősen hosszúnak tartottak. Igaz, akkor még nem volt minden nap adás a tévében (értsd ahogy írom; „a” tévében).
Aztán amikor középiskolás voltam, akkor ment a TV-ben a „Most Mutasd Meg”. Ez volt a gyerekkori neve az Aktivitynek (nincs új a nap alatt). Mindenhol játszottuk, különösen kirándulásokon, hosszú vonat utakon. Egy középiskolai osztály kiránduláson beültünk egy cukrászdába. Az o.f. elővett 6 kockát, és megtanított minket kockázni. Több órán keresztül ültünk egy helyben és játszottunk. Miért „ereszkedett” le hozzánk, miért nem gondolta azt, hogy ez rontja a tekintélyét. Talán azért, mert olyan tekintélye volt, amit nem lehetett lerombolni. És talán azért, mert Ő is szeretett játszani.
Aztán jöttek a fiatal felnőtt évek. Azért szerettem kirándulásokra, sítúrákra menni, mert imádtam az estéket, a közös játékokat. Azt hiszem semmikor nem tudok olyan jót nevetni, mint egy-egy játék közben. Imádom a kabarét, a vicceket, a humoros műsorokat. Jól tudok szórakozni rajtuk, el is nevetem magam, de az igazi, könnyes röhögés csak játék közben jön. Ami után úgy érzem, mintha kicseréltek volna. Könnyebb vagyok.
Azután megérkeztek az életembe azok a játékok, amikkel tanulni lehet. Nagyon sok tréningen vettem részt különböző témákban, és én magam is sok tréninget, szervezetfejlesztési alkalmat tartottam. Ezeken az alkalmakon rendszeresen alkalmazunk játékokat különböző célokból; azért, hogy megismerjük egymást, megfigyeljük, hogyan tudunk együttműködni, közösen feladatot megoldani, vagy csak azért, hogy kicsit lazuljunk. Én mindegyik fajtáját szeretem. Azt is amikor magamról tanulok, és azt is, amikor nagyokat nevetek.
Néhány napja barátnőimmel jöttünk össze. Egy kellemes kis kávéházba kiterítettük a társasjátékot, és semmitől sem zavartatva magunkat, játszottunk. A felszolgáló egy tányér mogyorót hozott nekünk. Jól esett. Arra gondoltunk, hogy így fejez ki valamit, ami tetszik neki, esetleg irigyli a merészségünk, a felszabadultságunk. Olyan meleg volt minden körülöttünk.
Mit ad nekem a játék? Jókedvet, növeli a kreativitásomat, az önismeretemet. Javítja az együttműködési készségemet és biztosítja a folyamatos tanulást.
Hiszem, hogy a játékkal tudok javítani a világon!
Lencsés BrigittaHitvallás
Elsősorban az emberi kapcsolatok, kapcsolódások erejébe vetett hitem az, ami meghatároz mind a magánéletemben, mind a hivatásomban. Meggyőződésem, hogy ezeknek a kapcsolódásoknak, kapcsolatoknak a láncolatán és minőségén múlik a világ sorsa. Nemcsak a nagy eszmék, hanem a hétköznapi cselekedetek, kapcsolódások is sorsfordítóak lehetnek. Ezt a hitet igyekszem munkám során is átadni, amikor abban segítek egy szervezetet, hogy a célcsoportjához, vagy a leendő támogatóhoz tudjon kapcsolódni, vagy szervezeten belül tudjanak jól együttműködni, vagy üzenetükkel, mondanivalójukkal tudjanak hatást elérni.
Újságíró és nonprofit menedzser a végzettségem. A pályaválasztás nálam a gyakorlatban történt meg először, amikor 12 évvel ezelőtt elkezdtem az E-misszió Egyesületnél dolgozni. Ekkor kóstoltam bele a civil szervezetek életébe, ekkor dolgoztam először egy olyan egymást segítő, és a zászlajukra tűzött cél elérése érdekében kitartóan dolgozó csapattal, amire mindig is vágytam. Éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Mindig szerettem az állatokat, ami nálam tevékeny szeretetet jelent, így kerestem annak a lehetőségét, hogyan tudnék az E-missziónál ellátott feladataim mellett állatvédelmi munkákba is bekapcsolódni. Így lettem először önkéntes, majd főmunkatárs az Állatbarát Alapítványnál. Az ott töltött évek legalább annyi nehézséggel jártak, mint amennyi örömmel, hiszen az állatvédelem akkor még nagyon gyerekcipőben járt, és sokszor tűnt szélmalomharcnak a rengeteg munka, amit az alapítvány fejlődésébe, az állatok védelmébe fektettünk. De az eredmény szemmel látható volt, munkánk gyümölcse lassanként beérett. Az ott töltött hét év óriási tanulási lehetőség is volt. Bátran kísérletezhettem különböző adománygyűjtő módszerek kiépítésével, gyakorlott pályázatíróvá, programvezetővé, rendezvényszervezővé váltam, és olyan gyakorlatra tettem szert a médiamegjelenésekkel kapcsolatban, amit csak a főiskolai tanulmányaim során soha nem szerezhettem volna meg. Innen pedig egyenes út vezetett az Inspi-Ráció Egyesülethez. Az egyesület tagjait már régóta ismertem, és egy két megyére kiterjedő komplex szervezetfejlesztési program megteremtette annak a lehetőségét, hogy bekerülhessek a csapatba, és kipróbáljam magam a szervezetfejlesztésben. Ennek a programnak, és az egyesület tagjainak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a szervezetek működéséréről, törvényszerűségekről, rendszerekről, szervezeti problémákról és megoldási lehetőségekről. Mindezt úgy, hogy közben a saját tapasztalataimat, megszerzett elméleti és gyakorlati tudásomat is felhasználhattam, átadhattam a szervezeteknek. És bár ez a program lezárult, de közben rengeteg ajtó kitárult, így állandó tagja lehetek ennek a példamutató közösségnek.
Újságíró és nonprofit menedzser a végzettségem. A pályaválasztás nálam a gyakorlatban történt meg először, amikor 12 évvel ezelőtt elkezdtem az E-misszió Egyesületnél dolgozni. Ekkor kóstoltam bele a civil szervezetek életébe, ekkor dolgoztam először egy olyan egymást segítő, és a zászlajukra tűzött cél elérése érdekében kitartóan dolgozó csapattal, amire mindig is vágytam. Éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Mindig szerettem az állatokat, ami nálam tevékeny szeretetet jelent, így kerestem annak a lehetőségét, hogyan tudnék az E-missziónál ellátott feladataim mellett állatvédelmi munkákba is bekapcsolódni. Így lettem először önkéntes, majd főmunkatárs az Állatbarát Alapítványnál. Az ott töltött évek legalább annyi nehézséggel jártak, mint amennyi örömmel, hiszen az állatvédelem akkor még nagyon gyerekcipőben járt, és sokszor tűnt szélmalomharcnak a rengeteg munka, amit az alapítvány fejlődésébe, az állatok védelmébe fektettünk. De az eredmény szemmel látható volt, munkánk gyümölcse lassanként beérett. Az ott töltött hét év óriási tanulási lehetőség is volt. Bátran kísérletezhettem különböző adománygyűjtő módszerek kiépítésével, gyakorlott pályázatíróvá, programvezetővé, rendezvényszervezővé váltam, és olyan gyakorlatra tettem szert a médiamegjelenésekkel kapcsolatban, amit csak a főiskolai tanulmányaim során soha nem szerezhettem volna meg. Innen pedig egyenes út vezetett az Inspi-Ráció Egyesülethez. Az egyesület tagjait már régóta ismertem, és egy két megyére kiterjedő komplex szervezetfejlesztési program megteremtette annak a lehetőségét, hogy bekerülhessek a csapatba, és kipróbáljam magam a szervezetfejlesztésben. Ennek a programnak, és az egyesület tagjainak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a szervezetek működéséréről, törvényszerűségekről, rendszerekről, szervezeti problémákról és megoldási lehetőségekről. Mindezt úgy, hogy közben a saját tapasztalataimat, megszerzett elméleti és gyakorlati tudásomat is felhasználhattam, átadhattam a szervezeteknek. És bár ez a program lezárult, de közben rengeteg ajtó kitárult, így állandó tagja lehetek ennek a példamutató közösségnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése